Vers- és prózamondó verseny az Orosz Központban
A Debreceni Egyetem Orosz Központja orosz nyelvű vers- és prózamondó versenyt hirdet az Oroszországi Föderáció Művelődésügyi Minisztériuma és a nemzetközi humánkapcsolatokért felelős „Roszszotrudnyicsesztvo” nemzetközi felhívása alapján magyar állampolgársággal rendelkező, nem orosz anyanyelvű, az orosz nyelvet idegen nyelvként tanuló résztvevők számára. A jelentkezés alsó korhatára 7 év, felső korhatár nincs.
Az résztvevőknek minimum kettő, maximum öt perces produkcióval kell készülniük, amelyben a klasszikus orosz irodalom valamely lírai vagy prózai művét adják elő fejből vagy nyomtatott szöveg segítségével. A verseny egyéni, előadói csoportok nem vehetnek benne részt, más személyek segítsége nem vehető igénybe. A produkcióhoz felhasználható minden olyan eszköz (zenekíséret, kosztüm, megkomponált háttér), amely az előadott szöveg tartalmával, hangulatával kapcsolatban áll, és emelheti az előadás színvonalát.
A zsűri által legsikeresebbnek ítélt produkciókról az Orosz Központ videofelvételt készít, és továbbítja a verseny oroszországi főszervezőinek, akik a világ különböző országaiból beérkezett felvételek közül kiválasztják a legjobb harminc produkciót. A kiválasztott harminc produkció előadói meghívást kapnak a Moszkvában, 2019. december 19-én megrendezésre kerülő nemzetközi döntőre. A döntőn való részvétel költségeit a főszervezők állják.
A versenyre 2019. november 4-ig lehet jelentkezni a Debreceni Egyetem Orosz Központjának munkatársánál, Pásku Gyöngyinél az alábbi e-mail címeken:
A verseny debreceni fordulójára 2019. november 12-én kerül sor a Debreceni Egyetem Orosz Központjában. Cím: Debrecen, Dóczy József u. 5. (IV-es villa, fszt. 2.)
Szeretettel várjuk minden érdeklődő és szereplésre vágyó előadó jelentkezését!
Dr. Goretity József
igazgató
DE Orosz Központ