Beszámolók / Обзоры

Az Orosz Kulturális és Nyelvi Központban nyílt napot rendezett a miskolci Földes Ferenc Gimnázium oroszul tanuló diákjainak. A gyerekek a reggeli órákban érkeztek, részt vettek két oroszórán, és látogatást tettek a Debreceni Egyetem Főépületében. Az épület körbejárásának fő állomásai a Türk Sarok, a Konfuciusz Intézet és a Szlavisztikai Intézet voltak. Az oroszórákon Puskin életrajzával és munkásságával ismerkedtek meg a költő közelgő születésnapjának alkalmából, mely napon az orosz nyelv napját ünnepeljük.

Nagyszerű hangulatban telt a tegnapi kétnyelvű társalgási klubunk! Orosz és magyar anyanyelvű közegben egymástól tanulhattak az érdeklődők. A téma a szabadidős tevékenységek, hobbik, sport volt, amely hasznos lehet minden nyelvtanuló számára. Párokban és közösen is dolgoztunk, nyelvtani és játékos feladatok egyaránt voltak a foglalkozáson. A nyelvtudás szintjétől függetlenül mindenki tanult ma új szavakat, például "jégkorongozni". Várunk mindenkit a következő rendezvényünkre!

Szűk, de annál barátságosabb körben telt a márciusi társalgási klub! Szabadidős tevékenységekről, kedvenc filmekről, könyvekről, példaképekről, beszélgettünk; de még félelmekről is, és arról, mennyire fontos ezekről beszélni, és hogyan tudjuk őket legyőzni. A résztvevők elmesélték azt is, mit szeretnének elérni, megtanulni - nagyon sok sikert kívánunk ehhez, és reméljük, hogy találkozunk a következő rendezvényen!

A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Szlavisztikai Intézete és az Orosz Kulturális és Nyelvi Központ közös szervezésében február 18-án megrendezett Maszlenyica-ünnepség nagy sikerrel zajlott, mintegy 60 vendég részvételével. A rendezvényre középiskolások érkeztek Szolnokról, Miskolcról és Debrecenből, mellettük egyetemi hallgatók, oktatók, kollégák és érdeklődő városi lakosok is bekapcsolódtak a programokba. A délután köszöntő verssel, majd a Maszlenyicáról szóló előadással indult, amelyet nyelvi és zenei foglalkozások, dal- és tánctanítás, valamint népi játékok követtek.

A 2025. év őszi eseményeiről készült hírlevél magyar nyelven elérhető itt.

November 13-án egy újabb “Качели/Palinta” alkalmat tartottunk az Orosz Kulturális és Nyelvi Központban. A rendezvényen az előző évhez hasonlóan sok diákot köszönhettünk, mind a magyar, mind az orosz anyanyelvűeket egyaránt. A tandem témája a napirend volt. Az óra elejét egy rövid bemutatkozással kezdtük, amit mindenki a számára idegen nyelven igyekezett elmondani, amiben benne volt az is, hogy milyen szinten beszéli a nyelvet. Ennek köszönhetően egyszerűbb volt a csoportokra bontás.

Debreceni Egyetem Orosz Kulturális és Nyelvi Központja vendégül látta a Szegedről és Miskolcról érkezett, orosz nyelvet tanuló középiskolásokat. A 18 fős csoport két kísérőtanárukkal együtt érkezett az egyetemre. A diákok megtekintették a Szlavisztikai Intézetet, majd bejárták az egyetem főépületét, ahol ellátogattak többek között a Türk Sarokba és a Konfuciusz Intézetbe is. Ezt követően rendkívüli orosz nyelvórán vettek részt az Orosz Kulturális és Nyelvi Központban, amely játékos formában hozta közelebb számukra az orosz nyelvet és kultúrát.

Az őszi félévi moziestet tartottuk az Orosz Kulturális és Nyelvi Központban, ahol Szergej Bodrov „A medve csókja” című filmet vetítettük. A történet egy fiatal lány és egy medve különös barátságát, majd viszontagságos életútját mutatja be, miközben a film a szabadság és az emberi kapcsolatok határait is feszegeti. Az esemény a Debreceni Egyetem Informatikai Karának (IK) informatikai támogatásával valósult meg. Az orosz nyelvű film vetítésén a feliratozást az IK által fejlesztett automatikus fordítóprogram biztosította.

Az őszi félévet ismét egy társalgási klubbal indítottuk. Ezúttal azt gyakoroltuk, hogyan meséljük el oroszul a napirendünket: mikor és milyen tevékenységeket végzünk a nap folyamán. Először közösen átismételtük a legfontosabb kifejezéseket, majd két kisebb csoportban folytattuk a munkát. A foglalkozás jó hangulatban telt, mindenki aktívan bekapcsolódott és a résztvevők szókincse is új szavakkal gazdagodott. Bízunk benne, hogy a következő találkozó is hasonlóan hasznos és élvezetes lesz.

A 2025. év tavaszi eseményeiről készült hírlevél magyar nyelven elérhető itt.