Beszámolók / Обзоры

A 2023-as év első félévének eseményeiről készült hírlevél magyar és orosz nyelven elérhető itt: hirlevel-novostnaya_rassylka-rc_du_4.pdf

Tanévzáró nyári piknikünket az Orosz Központtól néhány percre lévő Teniszkében tartottuk. Hallgatók és kollégák közösen lazítottunk, játszottunk és beszélgettünk.  Galéria.

Ez az esemény bizonyult a legkülönlegesebbnek az általunk szervezett rendezvények közül, mivel teljes egészében a diákjaink készítették. Orosz anyanyelvűek egy csoportja egy lenyűgöző utazást készített mindenki számára a szláv nyelvek és kultúrák világába.  A játékokban résztvevők csapatokban először különböző kreatív tematikus állomásokon teljesítettek feladatokat, majd egy szellemi vetélkedőn kellett bizonyítaniuk műveltségüket. Az este folyamán a szervezők és a résztvevők együtt beszélgettek, mosolyogtak és jól érezték magukat.

A jelenleg is folyó kurzuson első órán megismerkedtünk az abc-vel, azon belül is a kemény és lágy magánhangzókkal, a lágyítás fogalmával, "szabályával". Gyakoroltuk az írott betűket is, a betűk helyes kötését írásban. Azóta a kiejtéssel foglalkozunk, megismerkedtünk a hangsúly fogalmával, szerepével, a hangsúlyos-hangsúlytalan szótagok kiejtésével, és a helyes hangsúly jelentőségével, jelentés-megkülönböztető szerepével.

Március 28-án tartottuk meg az az idei év első filmklubját a Debreceni Egyetem Orosz Központjában. Ez alkalommal Alekszej Ucsityel Kraj (2010) című filmjét tekinthetik meg az érdeklődők. A vetítést rövid beszélgetés követte, melynek során a résztvevők megvitatták a filmben látottakat, valamint megosztották benyomásaikat. Az eseményen részt vett Konsztantyin Leonyidovics Dracsevszkij, az Oroszországi Föderáció debreceni főkonzulja is.   Galéria.

Február 21-én újabb társalgó klubra került sor. Ezúttal egy olyan témáról beszélgettünk, amely lehetővé tette, hogy mindenki elmerüljön a kedves emlékekben - a gyermekkorban.  Ha Ön is szeretné gyakorolni az orosz nyelvet és többet megtudni a kultúráról, várjuk rendezvényeinken! Galéria.

A 2022-es év második félévének eseményeiről készült hírlevél magyar és orosz nyelven elérhető itt: hirlevel-novostnaya_rassylka-rc_du_1.pdf   A Russzkij Mir Alapítvány honlapján a beszámoló itt érhető el.

November 15-én tartottuk meg az őszi félév második filmklubját. Ezúttal Alekszandr Velegyinszkij A föcitanár elitta a földgömbjét (2013) című filmjét tűztük műsorra, amely szintén Alekszej Ivanov azonos című regénye nyomán készült. A vetítés után a résztvevők egy rövid beszélgetés során megvitatták a filmben látottakat, valamint megosztották benyomásaikat. Galéria itt.

Lehetséges időgépet készíteni? Veszélyesek a robotok? Vannak párhuzamos univerzumok? Ezeket és még sok más izgalmas tudományos és technológiai kérdést vitattak meg a társalgó klub résztvevői oroszul. Minden résztvevőnek sikerült kifejeznie véleményét egy adott témáról, és természetesen hasonló gondolkodású embereket találni. További képek itt.

Az őszi félévében a Debreceni Egyetem Orosz Központja ismételten megrendezi az Orosz Filmklubot. Az első alkalommal Roman Vaszjanov "A kollégium" (2021) című filmjét tekinthették meg az érdeklődők, a vetítés után pedig egy rövid beszélgetés keretein belül az érdeklődők meg is vitathatták a látottakat.  A film a népszerű, kortárs orosz író, Alekszej Ivanov regénye nyomán készült. További képek itt.