Könyvbemutatóval egybekötött online konferenciát szervezett a DE BTK Szlavisztika Intézete és az Orosz Központ a Zoom felületén a Magyar Tudomány Ünnepe keretében, melyen fiatal ruszisták, az Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskola szlavisztikai alprogramjának a közelmúltban végzett és jelenlegi hallgatói adtak elő kutatási témájukban. Prof. Dr. Keményfi Róbert, a DE Bölcsészettudományi Kar dékánja a megnyitó beszédében elismeréssel szólt arról az intézeti munkáról, amelynek keretében a többségében orosz nyelvtudás nélkül beérkező hallgatók tudományos kutatásra vezetésére sor kerül. Hozzátette, hogy a Kar a fiatal tehetségeknek nyújtott támogatásként lehetővé kívánja tenni, hogy a konferencián elhangzott előadások kötetben is megjelenhessenek. Köszöntőjében Dr. Goretity József, a Szlavisztika Intézet igazgatója kiemelte, hogy egy ilyen rendezvény rendkívül örvendetes egy intézet életében, mert azt bizonyítja, hogy az intézetben tevékenykedő fiatal ruszisták is aktív kutatómunkát folytatnak, amelynek az eredményeit időről időre képesek prezentálni.
A mintegy ötven érdeklődő a délelőtti szekcióban három orosz nyelvű előadást hallgatott meg. Az első előadást az intézet tanársegédje, Vass Annamária tartotta „Le a szocializmussal – éljen a posztmodern!” című védés előtt álló disszertációjának témájában. Őt követte Dmitrij Mazalevszkij, aki a kommentárregény műfaji sajátosságait ismertette. A szekciót Troitsky Nóra előadása zárta, aki I.Sz. Turgenyev Rugyin című kisregényében a zenei ekfrázis jelenségének a vizsgálatával szerepelt. A konferencia második részében magyar nyelvű előadásokra került sor: Teleki Anna beszélt a szatirikus ábrázolásmód jelentőségéről Jurij Poljakov Gödölye tejben című regényében; Debreceni Ferenc pedig a filmművészet területére vezetve a hallgatóságot a szovjet-magyar koprodukciókról adott rövid áttekintést. Visszatérve az irodalom témaköréhez, Posta Andrea a töredékesség jelenségét vette górcső alá a lermontovi életmű kontextusában. Az előadásokat követő kérdésfelvetések megválaszolása során sok esetben újabb, tartalmas diszkusszió bontakozott ki, amelynek a tanulságai minden bizonnyal hozzájárulnak majd a fiatal kutatók munkájának további elmélyítéséhez.
Az előadásokat könyv- és folyóirat bemutató követte. Goretity József szerzői illetve szerkesztői minőségében négy friss kiadványról szólt, a Kettős tükörben, az Így írunk mi. Kortárs orosz írók vallomása, az Orosz irodalom - fordításokban és a Гигиена культуры: теория, методология, практика című kötetekről, amelyek közül az előbbiek szorosan kötődnek a Goretity József vezetésével Lakitelken évente megrendezett fordítótábor munkájához is. Az utóbbi, egy orosz nyelvű kollektív monográfia pedig Dr. Szűcs Olga kultúratudományi kötetsorozatának legutóbbi darabja. Ezt követően az intézet folyóirata, a Slavica fennállásának közel 60 évéről Prof. dr. Agyagási Klára, a folyóirat főszerkesztője osztotta meg gondolatait. Végezetül Dr. Regéczi Ildikó, a rendezvény moderátora megköszönte az előadóknak és a hallgatóknak a részvételt, mint fogalmazott, az intézeti múlt és az intézeti jövő egybekapcsolódásának az alkalmát.